Fõmenü

Látogatóink száma:
13.519.917
 

tárhely és domain
buszbérlés, buszrendelés
grafikai tervezés, egyedi programozás
semen extender
fordítás, fordítóiroda
Játékosaink itt olvashatják aktuális fejlesztéseinket, híreinket.
Aktuális híreink | Hírarchívum
Polisz megújulás: az új történet!
Zalem Története

Egy hete vetettem véget a Központomban dúló bandaháborúnak, végre nyugalom és viszonylagos béke honol a környéken. Harci tudásommal kivívtam az emberek megbecsülését, és ha szeretni nem is, de tisztelni mindenképpen tisztelnek. Az átlagos emberek megelégednének ezzel is, hiszen már mindenem megvan, ami az életben kellhet: pénz, hatalom, nők… Ám én úgy érzem, ezek csak eszközök ahhoz, hogy valami maradandót alkossak, vagy olyat tegyek, amellyel örökre bevésem magam az emberek emlékezetébe. A történelem részévé kívánok válni. Fel kell jutnom Zalembe…

Kiskoromban hallottam erről a helyről először, bár érdekes módon mindenki máshogy mesélte a történetet. A kiválasztottak előtt megnyíló világ ez, a magunkfajtáknak maga a paradicsom. A Polisz fölött lebegő sziget, amelyet csak nagyon tiszta időben lehetett szabad szemmel látni, olyasmit rejthet, amit egy átlagos ember el sem tud képzelni. Egy világ a világban, a kiváltságosoknak fenntartott hely. Onnan fentről, akár az Istenek az Olimposzról, tekinthetek le a városra, ahol eddig éltem, ám annak korlátait örökre magam mögött hagyhatom.

Furcsa mód a Zalembe jutó út nem titkos, sőt még csak nem is védik hatalmas erők. A város egyik parkjában áll egy hatalmas, aranyszínű teleport, egy nyírfák által alkotott kör közepén. Minden hónap 17. napjának éjjelén megnyílik a kapu és az arra érdemesek átléphetnek rajta, hogy eljussanak egy másik világba. Ám azok, akik érdemtelenül próbálkoznak a kapuval, gyors és látványos halált halnak, a kapu körül állók legnagyobb örömére. A modern társadalom perverz szórakozása ez, olyan, mint egy középkori kivégzés. Én a szerencsésebbek közé tartozom, gond nélkül léptem bele a kapu szájában kavargó sötétségbe. Bár csak egy pillanat volt, hosszú perceknek éreztem az utazást. Sűrű masszaként ölelt körül a sötétség, úgy éreztem egy feneketlen kútba zuhantam. A halál lehet ilyen érzés, én legalább már tudom, hogy mire számíthatok, ha eljön az idő…

A portál könnyed tollpiheként dobott ki magából. Pár perc eltelt mire feleszméltem, és olyat láttam, amire egyáltalán nem számítottam.

A kietlen pusztaság közepén álltam, az északi szél rendezetlen hajfürtjeimet cibálta. Egy meredély széléről tekintettem le a tájra, alant a csupasz, napszítta sziklákon egy kortalan arcú ember álldogált. Arca jellegtelen, ruhája puritán, olyan, mint bármelyik embernek, aki velem szembejön az utcán, ám éreztem, hogy ez a helyzet sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint amit az alak magából sugároz. Kezében faragott pipát tartott, amelyből játékos füstkarikák szálltak a kék ég felé.

Lebaktattam az öregemberhez, aki mint ha csak rám várt volna. Megmozdult, cserzett arcát felém fordította, a kortalan szemekbe néztem, ahonnan évezredes bölcsesség és nyugalom sugárzott felém, és érdekes módon, ebből valami rám is átragadt. Leültem mellé és vártam, hogy megszólaljon. Az alak nagyot szívott a szájában lévő pipából, majd jelentőségteljesen rám nézett, és így szólt:

-Mást vártál ugye? –mondta olyan hangon, mint aki már sokadszorra ismétli el a kérdést.
-Egy csodálatos világról álmodtál, gondtalan életről, mérhetetlen hatalomról és még sok másról, amikről egy átlag ember ábrándozik.
Nem feleltem a kérdésre, úgy éreztem inkább ténymegállapítás volt az előbbi, az öreg nem várt rá választ. Nem is kellett, hiszen minden az arcomra volt írva.

A rejtélyes alak kiütötte pipájából a hamut, kis hatásszünetet tartott, majd folytatta:

-Valami sokkal fontosabb dolgot kaptál, mint egy földhözragadt álmot. Lehetőséget az újra kezdésre, egy saját világ felépítésére. Ám minden mesében van egy próbatétel. Ami jó abból az égiek csak keveset adnak –mosolyodott el, miközben kezét az ég felé emelte- és azért is keményen meg kell küzdened. A szikla amelyen állunk, egy bejárat; vágyaid kapuja.

Lépj be rajta, hogy valami olyanná válhass, ami túlmutat az álmokon.....

Ezzel az öreg, mint ha ott se lett volna, nyomtalanul eltűnt, akár ha a szél fújta volna el.
Én pedig, hallgatva rá, megtettem új életem első lépését…

Az Abyss kapujában elfogott a rettenet. Zalem előszobáját sűrű barnás szürke füst lengte be, de nem is ez volt a legrettenetesebb, hanem az hogy nem voltak a térben támpontok, amihez viszonyíthattam volna helyzetemet. Egy hang felsikoltott bennem, hogy meghalhattam és most a semmiben lebegek. Ez az érzés azonban gyorsan elillant, mikor valahonnan oldalról reszelős morgást hallottam, az ellenfelem üvöltését kinek az alakja lassan kibontakozott a
füstből…

Nem akarok arra gondolni, hogy az elmúlt pár órában mi történt velem. Aki ezt egyszer átéli, sosem felejti el, de megtanulja azt is, hogy soha ne beszéljen róla senkinek.

Ezután persze, kíváncsian, várakozással telve vártam, hogy elnyerjem méltó jutalmamat, amelyért oly sokat szenvedtem. De megérte, mert eljutottam Zalembe….

A felhők között úszó fémszerű test teljesen csupasz felületén semmi nem volt, ami a Paradicsomra emlékeztetett volna. Kopár, sivár, kietlen, fényesen csillogó rengeteg. Magamba roskadva ültem le egy rozsdás csőre és már éppen szerencsétlenségemen kezdtem volna keseregni amikor egy alakot pillantottam meg, a ködben. Egy ládára támaszkodott, és pipázott, mint aki éppen vár valakire, talán éppen rám. Ahogy közelebb sétáltam, azonnal felismertem, vele találkoztam, a barlang bejáratánál is. Most vidámabbnak tűnt, mint nemrég, talán sikeremnek örült, vagy csak megtépázott fizimiskámon derült egy jót. Lassan, vontatottan megszólalt, mint akinek az idő nem számít. Úgy folytatta az órákkal előbb abba hagyott beszélgetést, mint ha mi sem történt volna:

-Valami sokkal fontosabb dolgot kaptál, mint egy földhözragadt álmot. Lehetőséget az újra kezdésre, egy saját világ felépítésére. Zalem a lehetőségek „országa”, amely nem az álmot, sokkal inkább a megvalósítás lehetőségét kínálja neked. A döntést azonban neked kell meghoznod.

Az öreg kinyitotta a ládát, amin ült. Szürkés porfelhő szállt fel belőle, beterítve a ruházatomat. Bele tekintve furcsa dolgot pillantottam meg, a ládának nem volt alja, alatta csak a végtelen tér tátongott, ám megpillantottam benne valamit, ami felkeltette érdeklődésemet. Alaktalan tömeg vonaglott a semmiben, folyton változtatva formáját. Határozottan úgy éreztem, hogy közeledik felém. Kinyújtottam a kezemet, hogy elkapjam ezt a valamit. Érintése hideg volt, de még sem bántotta a kezemet. Érintésemre formálódni kezdett, majd határozott alakot öltött. Egy aranyozott kehellyel a kezemben álltam fel az acélpántos láda mellől.
Az öregre néztem, arcom valószínűleg értetlenséget tükrözhetett, mert a férfi elmosolyodott.

-A jutalmad azért mert legyőzted Saldrexet, és egyben felelősséged is. Ez a rég múlt idők ereklyéje, abból a korból amikor még az emberek egységesek voltak, nem volt széthúzás, a világ viszonylagos békében élt. Mára ezekből az idilli birodalmakból csak mítoszok, és a birodalom erejét megtestesítő ereklyék maradtak. Hatalmat adnak annak, aki birtokolja őket, és ösztökélik is a tulajdonost, hogy begyűjtse párjait, hogy teljes legyen a sorozat. A 7 ereklye együtt csodákra képes, a tökéletesség útját kínálja neked. Ám ehhez még sok csatát meg kell vívnod barátom. Ez a saját igazságod keresésének kezdete…

Az öreg elhallgat, talán azért hogy megemésszem a hallottakat. Mire visszafordulok, már csak egy halványuló sziluettet látok ebből a kedves öregemberből.

Hirtelen gondolattól vezérelve a fura alak után kiáltottam:

-Még a nevedet sem tudom öreg…
-Nekem nincs nevem fiam, én egy vagyok a bolygóval. Mindenki máshogy hív engem, de a számodra legelfogadhatóbb név a Gaia. Sok sikert az álmaid megvalósításához –mondta, majd eltűnt a fátyolos ködben....
<< vissza
Jognyilatkozat
Készítők
Médiaajánlat